Imáinkban nagyon sok dologért szoktunk segítséget, támaszt kérni ki-ki a maga Istenéhez fohászkodva. Egy jobb állásért, autóért, lelki békért, bűnbocsánatért, éppen ki hol tart élete gombolyításában. És nagyon sokan egy rokona egészségéért vagy éppen saját gyógyulásuk érdekében fordulnak az égi segítségért.

Nagyon fontosnak tartom az imádságot és annak erejét vitathatatlannak tekintem. Viszont be kell látni, hogy a ma embere nemigen ismeri e lelki gyakorlat „hatalmát”. Sőt megkockáztatom, hogy talán még nevetségesnek is tarthatják.

Elgondolkodva törtélnemi nagyjainkon - mint például Atilla, Zrinyi Miklós, Hunyadi Mátyás és folytathatnánk a sort – miként magukra öltötték harci vértezetüket, oly roppant súllyal is képesek voltak térdre ereszkedni, hogy elmondjanak egy imát és hova tovább minden nehézség nélkül fel is tudtak állni. Térdüket, gerincüket kiegyenesítve, szembe nézve sorsukkal. Imádkoztak hitükért, hogy megtartassanak.

De lépjünk tovább:

Több mint másfél évtizede adta meg a sors számomra, hogy olyan emberekkel találkozhatok, aki elé kemény próbatételt állított a Teremtő. Egy ilyen alkalommal egy fiatal ember keresett meg, aki még a negyvenet sem töltötte be. A rákkal küzdött és annak rendje és módja szerint járta a poklok poklát. Mindent megtett amit meg tudott tenni. Az utolsó erejével is azon volt, hogy az utolsó lehetőséget is ki tudja használni. Sajnos a „háborút” elvesztette. Nem tagadom megviselt távozása. Nagyon megküzdött minden másodpercért.

Majd egy fél évre rá világosodott meg bennem, hogy ez az Ember minden csatáját megnyerte. Találkoztam egy rokonával és a beszélgetésünk folyamán elmondta, hogy sógora csak annyi időt szeretett volna nyerni, ameddig mindent eltud rendezni amíg itt van. Lezárta vállalkozását, befejezte házát, rendet rakott és amikor mindennel elkészült, elment. Tudta, nincs ereje megbirkózni a kórral, de hittel és mentalitásával megküzdött céljaiért.

Hogy imádkozott-e? Amennyire én megismerhettem nem tartom valószínűleg, de hite jóval erősebb volt jó pár emberénél.

Ugyancsak a rák vett célba egy fiatal hölgyet és az ítélet okozta sokk után mentális erejével le tudta győzni betegségét. Mindennap végig csinálta az előírt kezeléseket. Hittel és mentális akaratával a reményből bizonyosság lett. Megnyerte a folytatáshoz a jogot.

Az ember lassan elfelejt küzdeni. Az imának arról kell szólnia, hogy hitünkben megtartassunk, hogy elég erőnk legyen a célig. Legyen bennünk annyi erő ami kitart a dolgok megvalósulásáig. Egy új telefon, egy autó, egy lakás, ház az már a cél és nem a küzdelem.

Az úthoz kell erő, ahhoz kell az imádság.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Minden rendelkezik egy szelleméggel, ami meghatározza feladatát. A szellem uralja az általa teremtett minden pillanatát. És a meghatározott faladathoz köti a létet. A szellem dönt, megteremti saját magát, és abba a közegben megjelenik, melyben feladatát végig akarja élni. Nem érzelmek alapján választ, hanem a megtapasztalni kívánt feladatnak megfelelő teret jelöl ki maga számára. Sosem öntörvényű folyamat, mivel egy közösség, egy nemzet, egy család több szellem akaratát képviseli. Így a szellemiség beleilleszkedik a teremtés folyamatába. Nem mérlegel jó vagy rossz sors között, csak a most a fontos számára, melyet meghatározott feladatával görget előre. Szolgál és tapasztal. A szellem minden AZ, amik eddigi életeink során voltunk. Nem érzelmek összessége és nem is a tapasztalatok tárháza. A tudás esszenciája. A szellemet nem érdekli az érzelmek, hiszen örök. Számára nincs végzet, de újjászületés sem. Mivel csak egy alkotó eleme a felfoghatatlan megnyilvánultnak.

A szellemiséget magasztos, fennkölt, alantas, jó, rossz, nagy jelzőkkel szoktuk illetni. És ezek nem érzelmeket meghatározó szavak.

Buddha, Jézus, Nelson Mandela, Hitler, Sztálin, Lenin és még lehetne sorolni. Mi a közös bennük?

Mindannyian karizmatikus egyének voltak. Vitathatatlanul erős céllal befolyásolták a sorsot és ezáltal rengeteg ember életét. Viszont egyik sem azonos lelkülettel tette azt, amit tett. Tehették volna máshogy? Természetesen igen. Főleg a negatív hatású történelmi események okozói esetében vetődik fel a kérdés. De az eleve elrendeltség és a szabad akarat határán járva a lélek, mely az érzelmek az érdekek által vezérelt, az adott makro- és mikrokörnyezetben ezt az utat választotta. A lélek szemszögéből vizsgálva különböző választ kapunk, hogy helyesen vagy helytelenül történtek a dolgok.

Szellem szinten már nem fontos a hogyan. A szellem a feladat felvállalásával, melyet meg akar élni, választ egy lelket, amely kap egy lehetőséget a fejlődésére, tapasztalásra. Erre a feladatra egybeforrnak egy életre a halál pillanatáig. Hogy milyen úton érnek a szakasz végére, az döntések sorozatán múlik. Dönthetnek empatikusan vagy antipatikusan, de ez csak a lélek fejlődésének útját befolyásolja. A szellemet a feladat elvégzése motiválja. A tapasztalás útján elsajátított tudás.

A szellem, hogy könnyű vagy nehéz lelket vállal,

az oda „fönt” dől el.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Már sokszor előfordult velünk, hogy valamiben nagyon hittünk. És mert hittünk benne sokat vártunk attól a valamitől. Szerettük, rajongtunk érte, és elhittük, hogy ettől mostantól sokkal jobb lesz.

Valóban más lett a világ tőle. Éreztük magunkban az erőt, és tudtuk, van fény mely értünk ontja energiáját. Van számunkra egy út, mely ki tud vezetni a betegségből vagy a kilátástalan helyzetünkből. És végre el tudunk indulni széles mosollyal, tettre készen. Lehet, hogy még látszólag nincs semmi eredmény, de tudjuk, hogy lesz. Így már az út egyharmadát már meg is tettük hitünk által. Nagy dolog, amikor hitünk el tud köteleződni egy cél irányában. És amikor minden pozitívumunkkal felvértezve megjelenünk a világban, egyből elindulnak a jóakaratú és még „jobb” szándékú „Ó, az nem ér semmit.”, „Van annál sokkal jobb!”, „Te hiszel az ilyenekben???” segítségek.

Az esetek jelentős hányadában az ilyen segítségek hatására a hitünk abban a bizonyos útban ha nem is egyből szenderül jobb létre, de elkezdte haláltusáját. Amiben addig a megoldást láttuk az csupán egy keserű próbálkozás emléke maradt.

Sajnos be kell látnunk, nem mindig vagyunk elég erősek és gondoljunk vissza azokra az esetekre, amikor így jártunk. Sose feledjük, hogy egy másik embernek egy lehetőség számunkra lehet, hogy csak egy szórakoztató pillanat. De annak az embernek ott, az életének forduló pontja is lehet. Nem tudhatjuk, hogy másoknak, mi segíthet, mi válhat be. Ugyan így senki sem tudhatja, hogy nekünk mi hoz harmóniát életünkbe.

Meggondolatlan segítségnyújtásunk, még akkor is, ha teljese jó szándékkal által vezérelt is nagy károkat képes okozni.

Ha valaki talál egy utat, akkor nincs jogunk megítélni, hovatovább nincs jogunk azt elítélni sem. Bármennyire biztosan tudunk egy jobb alternatívát ajánlani, azt csak úgy tehetjük, hogy a már általa választott utat nem romboljuk le. Sosem tudhatjuk másoknak milyen úton kell végig menniük, hogy beteljesítsék vállalt feladatukat.

Igen sokszor van, hogy olyan utat kell végig járnunk, ami nem vezet el a megoldásig, de hitünkben meg tud erősíteni, hogy tovább tudjunk menni.

Ajánlhatunk lehetőségeket, olyanokat melyeket már mi magunk végigjártunk. De ezt is csak akkor, ha kérik segítségünket. Ne álljunk oda kéretlen véleményekkel, mert nem tudunk tökéletes megoldást nyújtani. És ha a kételyt valakiben felkeltettük, akkor azt onnan már nem tudjuk eltávolítani. Ha nem bátorítunk, mert úgy érezzük nem helyes az út, akkor sem ítélkezhetünk.

Sose feledjük, mindenkinek más út van megírva.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Sokan gondolják úgy, hogy nincs Isten, illetve nem hisznek a Teremtőben. És ezzel le is zárják a hittel kapcsolatos mindennemű viszonyukat.

Pedig közelebb állnak így Tamás evangélistához, mint azok, akik minden héten misére járnak.

A hit nem kötődik csak a valláshoz. Azt hisszük, hogy a vallás kizárólagos privilégiuma a hit. Tulajdonát képezi és az tőle el nem idegeníthető.

A valóságban a hit oszthatatlan, egyetemleges intézmény. Míg a vallás rétegződésének köszönhetően a hit tárgyát képezi. És sosem fordítva. A vallásosság mellőzése vagy annak gyakorlásának hiánya nem jelenti, hogy hitetlen lehetne bárki. Nem elírás a „lehetne”, mert be kell látnunk, hogy az ateizmus ugyan olyan súlyú hit, mint bármely valóság, melyben hinni és tudni lehet.

A hit sosem ítélkező, az van. Mindenkinek van. Bárki tagadhatja, mondhatja, hogy ő ebben, meg abban nem hisz, de másban viszont kételkedés nélkül megtalálja lelki békéjét. Így a hit nem ajándék, nem tapasztalás útján szerzett privilégium, hanem „gyárilag telepített szoftverünk”. Nem törölhető és minél jobban tagadjuk annál mélyebben elköteleződünk hitünk mellett. Oly annyira képesek vagyunk elzárkózni a hit tulajdonlásától, hogy vak tébolyultsággal tudunk elsüllyedni a dogmatizmus sötétségében.

Be kell látnunk, hogy a vakbuzgóság nem hit kérdése, hanem a vallás köntösének anyaga. Vallhatjuk, hogy a BMW-nél nincs jobb, és vallhatjuk, hogy a Trabant tökéletesen elégséges közlekedési eszköz. De a hit tárgya mindkét esetben az autó. A lélek által generált érzelmek alakítják ki a „vallást”, ami elköteleződik egy minőség mellett. Ily módon vehetünk bármilyen példát az életünkből, és azt végig követve elménkben ráérezhetünk, hogy minden mögött a hit van. A hit a szellem tulajdona és a lélek kelti életre.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

A lélek az anyagban megtestesülve képes csak eljátszani szerepét. A megtestesülés folyamatában a szellem választ egy lelket és tovább lépve a folyamatban e kettő magával vonzza az anyag megformálódását. A teremtési folyamatnak az iránya a lehelet finom energiától az egyre durvább energia sűrűség felé történik. Az anyag nem képes tudattalanságából eredően magához vonzani egy lelkiséget és így a szellemiség sem a fizikai test szüleménye.

Kétségtelen tény, hogy teremtett világunkban semmi sem létezhet szellem és lélek nélkül. Ahhoz, hogy élővé válhasson bármi, ahhoz a szellem és anyag közt meg kell jelennie a léleknek. Csak a lélek képes megformáltatni az anyaggal a szellem által meghatározott akaratot. Mindenkinek és mindennek van lelke és szelleme. Test nélkül lehetséges az élet, de ebben az esetben az izmusok közösség formáló erejével ölt testet a szellem akarata. Nem saját egyedi inkarnációjában, hanem a hasonló a hasonlót vonzza elv alapján az azonos beállítottságú személyek közösségén keresztül. Így a lélek személyisége nem képes megnyilvánulni, de szellemszinten nem is feladata a fizikális szerep eljátszása. Csak ideát, eszmét hordoz, cselekvést generálva az adott közösségből.

Visszalépve az egyén hármasságához érzékelhetjük, hogy a szellem, lélek, test egységében a lélek az, mely mozgat, érez és ezáltal megtestesíti az életet. A szellem ad egy szellemiséget, de ez nem tartalmaz sem mozgást, sem érzelmet. Durván fogalmazva, lényegében csak van, megtestesítve az okot. A felső rendező elv képviselője.

Képzeljünk el, hogy szeretnénk egy ruhadarabot.

Miért?

Egyszerűen, mert kell.

A funkcióját a szellem határozza meg, vagyis azt amire kell a ruha. Munkára, szórakozásra vagy sportolásra. A lélek, mely tartalmazza a szabad akarat által biztosított választási lehetőséget, csatlakozik a teremtés folyamatába és elindítja a fizikai test kialakítását. Itt már érzelmek irányítanak, befolyások és befolyásolások hatnak a folyamatra. De a szellem által képviselt kiindulópont nem változik. Ruha kell. A lélek pedig eljátssza szerepét. Megálmodja, elképzeli és vagy megvarratja vagy megvásárolja. Ad egy lelkiséget az egész történetnek. Láthatóvá, érzékelhetővé teszi világunkban a szellem akaratát.

A fenti példánktól elvonatkoztatva bármilyen más életszituáció elképzelhető, sőt egy általunk megtörtént valós eset is lehet példának, melyen el tudunk elmélkedni.

Valóban az az életfeladatunk, hogy megvegyük a sokadik ruhát, vagy az érzelmeink rabságában szeretnénk elhitetni, hogy ettől leszünk boldogok?

A szellemtől elszakadt lélek belecsavarodik az anyagba és az érzelmek csapdájába esve képtelen szabadulni. Nem látja a célt, melyet önmagának határozott meg, és egyre jobban elnehezedik az anyagi világban. Ugyanakkor a lélek mást nem tehet, mert számára az anyag az eszköz, mely révén szolgálni tudja szellemét. Ezáltal megvalósítva a szellem-lélek-test egységét.

Szerencsére egyre többen vagyunk, akik törekszünk egy tudatosabb és boldogabb élet megélésére. Sok felé járunk és sok mindent tanulunk, de tán a legfontosabb, hogy megtanuljunk hallgatni a „józan paraszti észre”. Meghallani mit vállalt szellemünk...

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

A lélek furcsa dolog. Van szent lélek, van jó lélek, van kárhozott lélek és van lélektelenség is. Test, lélek, szellem hármasa nélkül földi élet nem létezik. Így a lélektelenség is a lélek egyik megjelenési formájának kell lennie. Lélek nélkül a szellem képtelen megnyilvánulni. Mert a szellem választ lelkiséget és nem a lélek szellemiséget. Így a léleknek kell, hogy legyen „negatív” megnyilvánulási formája is, mivel az individuum életcélja mindennél előrébb való.

Abban biztosak lehetünk, hogy lelkünk érzékenyen képes kifejezni tetszését vagy éppenséggel nem tetszését. Mindannyian éltük már át majdhogynem földön túli boldogságot, ami lelkünk számára megnyugvást hozott, úgy érezve, hogy a helyünkön vagyunk minden szempontból. És nem egyszer élhettük át lelkünk háborgását, valami élethelyzet következményeként, melynek egyenes következményeként mindenhol éreztünk magunkat csak ott nem, ahol lenni szerettünk volna. Lelkünk meghatározza cselekedeteink, döntéseink irányát. Jelzi számunkra, hogy ott és akkor valamin változtatni kell. Még igen masszív egosággal szemben is a lélek kíméletlenül szembe száll, kifejezésre juttatva, hogy valami nem úgy van ahogy annak lenni e kellene.

Gondoljunk vissza, arra a kellemetlen, enyhén facsaró érzésre mellkasunkban, vagy a semennyire sem megváltozott érzésvilágra, amikor éppen az ellenkező hatást szeretnénk elérni egy új valami megvásárlásával vagy egy nyaralástól. Valamit megéltünk, ami esetleg még jó is volt, de mégis a harmónia kialakulása elmaradt lelkünkben. Örültünk, egy ideig, de boldogok nem lettünk. Nem az élmény megélésével van probléma, hanem annak szükségszerűségével.

Lelkünk entitásunk barométere. Létezésünk valami olyan iránymutatója, ami óhatatlanul figyelmeztet célunk beteljesítésére.

Valahol itt kell keresnünk boldogságunk kulcsát. A lélek nem tud hazudni. Életünk minden pillanatában érzésekkel jelzi tudatunk számára, hogy jó irányban haladunk vagy sem. Bármennyire is törekszünk tudatunkkal elérni vagy létrehozni valamit, ha az nem feladata életünknek, akkor a lelkünk egyre jobban eltávolodik harmonikus állapotától. Nem találjuk helyünket és egyre jobban hatalmába kerítenek bennünket az érzelmi torzulások.

Folyamatosan gyarapíthatjuk vagyonunkat, bejárhatjuk a világot megcsodálva annak minden szépséget, de ha ez mind nem szolgálja lelki békénket, akkor csak bolyongunk e földi létben. Akaratunk nem mindig arra vet szemet, ami szolgálja utunk beteljesülését. Az egó valahonnan a testi kívánalomból merít célokat, míg a lélek a szellem útját követi. Így ha a belső spirituális utunkon szeretnénk végig haladni, akkor ennek pontos mércéje nem más, mint lelki békénk megléte.

Végig rohanhatjuk életünket, tengernyi élménnyel gazdagodva, de ha egy sem volt képes utat találni lelki békénkhez, akkor bizony semmink sem marad a végére.

Csupaszon testtel jövünk e világra, el kell férnie ebben annak, amiért ide jöttünk.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

A hatalom édes gyönyör! Mámorító és ereje minden porcikánkat átjárja. Kívánjuk, áhítjuk és álszerénység lenne tagadni, bizony mindenkit megkörnyékez és mindannyiunk eljátszadozott már a gondolatával. Uralkodni másokon és élvezni akaratunk beteljesülését. Élvezni a félelmet, a kiszolgáltatottságot. Tapintani a felénk áradó irigységet, a hatalmaskodástól való félelmet.

Az uralkodás sokak számára fizikális természetű, ami abba csúcsosodik ki, hogy gazdagabb másoknál, mellyel lehet kérkedni. Az uralkodás nem az anyagi javak felhalmozását jelenti, és nem azt, hogy erre büszkék legyünk, közben pedig a hátunk mögött a gyűlölet forr ellenünk. Ez a hatalom rövid és minden perce elvesztéséért való aggódással telt. Rabol, harácsol, fosztogat, mert a szerencse lehet, hogy holnap már másra testálja jogarát. Pedig nem a szerencse forgatja hatalmát, hanem az alkalmatlanság, a megélt életek hiánya. A tudásban összpontosult tapasztalások összességének meg nem léte.

Az uralkodást ki kell érdemelni. Életek hosszú során kell felkészülnünk, hogy kepések legyünk betölteni egy közösség vezetésének pozícióját. Az uralkodáshoz mentális erő szükséges, melyben nincs helye negatív érzelmeknek és semmi esetre sem vezérelhetnek önös érdekek. Tudni kell mire vagyunk képesek. Tudnunk kell, hogy mire képes közösségünk és mire képesek a benne szereplő személyek.

A motivációja egy Uralkodónak sosem az egoizmusa, hanem a közösség tovább fejlődése. Továbbá, hogy töretlenül meg tudja őrizni az egységet, kezelve mindennemű széthúzást, ami csak azt bizonyítja, hogy alkalmatlan makró- és mikrokörnyezetének irányítására.

Az uralkodás nem uralom, nem birtoklás és főleg nem emberekre vetített befolyásolás.

Nem más, mint az energiák terelésének művészete. Tudni, érezni mikor mire van szükség. Figyelni, látni ki mire alkalmas. Kinek éppen milyen érzelmi állapota van és tudni kell segíteni. Nem büntetni! Megoldani… Nem az adott személy problémáját, hanem a közösség sikerességének biztosításának szem előtt tartásával az egyén átsegítése krízisén, hogy értéket tehessen a közösbe.

Ne higgyük, hogy sokan képesek erre. Ne gondoljuk azt, hogy ezt meg lehet tanulni. Biztosan mindenki élt, olyan közösségben, amelyben volt egy valaki, akit mindenki megbecsült. Kikérte véleményét, vagy csak egyszerűen mindenki érezte, hogy benne megbízhat. És bizony az esetek túlnyomó esetében nem ezek az emberek ülnek a vezetői székben. Ritka áldás, ha egy közösség érvényesültetni képes mentális vezetőjét. Ráadásul paradoxon módon, minden vezetői képességgel rendelkeznek, mégsem kaparnak a hőn áhított bársonyszékért.

Miért?

Mert tudják, hogy a hatalom nem pozíció, nem pénz, nem hatalmaskodás, hanem mentális felelősség!

A legalázatosabb Szolga a legnagyobb király.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Talán a legnehezebb dolgunk saját magunkkal van életünk során. Természetesen, amikor nincsenek problémáink általában nem is tűnik fel, mennyire meg tudjuk nehezíteni életünket. Magunkkal való szembe nézés, sőt szembe állás a végletek megélésekor válik érzékelhetővé. A konfliktusok rávilágítanak azokra a pontokra, melyek mentén meg kell küzdenünk saját tökéletességünkkel. Nem feledve, hogy bizony jó páran vannak közöttünk, akiknek a nehézséget nem a negatívum megélése okoz, hanem pontosan az ellenkezője, a jó elfogadása lenne a feladat. Sokszor láthatjuk, hogy mennyire megváltoznak, azok akiknek egzisztenciális helyzetük jóra fordult. Bizony nem sok kapcsolatuk marad meg az új világukban.

Vannak köztünk, olyanok is, aki arrogánsan, indulatokkal telten palástolják gyengeségeiket. Számukra legfontosabb, hogy senki se vegye észre viselkedésük mozgató rugóját. Ugyanakkor kínosan ügyelnek arra, hogy ne keljen szembesülniük önmagunkkal. Az álarcnak, a szerepnek tökéletesnek kell lennie. Mindent eltakarva a való önképből.

De az élet nem igazságtalan. Ad rá lehetőséget, hogy jobbak legyünk. Dob számunkra egy esélyt, tán nem is egyet.

Kinek könnyűt, másnak nehezet. Van, hogy Fortuna bőségének látszatába bújva teremti elénk a lehetőséget, hogy megküzdhessünk magunkért. Ugyanakkor másoknak súlyos csapások közt kell, hogy küzdjenek, betegségből betegségbe esve vagy éppenséggel sorscsapások tengerén keresztül haladva.

Mindenki előtt ott van az út. Mindenki eldöntheti, hogy hogyan menjen végig az úton. A könnyebbnek látszó úton, vagy belecsap a „minden kezdet nehéz” játékba. De mindenkinek végig kell mennie saját útján. Csak saját magunkon múlik, hogy milyen Emberek leszünk az út végére. Ha készek vagyunk megharcolni saját magunkért, magunk ellen, akkor van lehetőség, hogy tovább léphessünk a fejlődésünkben. A lényeg, hogy milyen minőséget tudjunk felmutatni, ami tovább tudd vinni a következő lépcsőfokra.

Küzdelem nélkül nincs fejlődés.

A küzdelem nem fizikális megnyilvánulása a fejlődésnek, hanem mentális, érzelmi kihívások megélésében kell, hogy megéljük. Nem a fizikai világ produktumai a mérvadóak, hanem a lelki fejlődés érzékelhető fejlődése az elsődleges cél. Nem gazdagabbnak, nem empatikusabbnak, nem spirituálisabbnak kell lenni, hanem jobb Embernek. Ez nem zárja ki az előbb említett tulajdonságok fejlődését, meglétét. Sőt egyenesen mellékhatása a küzdelemnek, mert minden fejlődésnek pozitívumot kell, hogy eredményezzen. A jobb Ember nem osztható részekre, az egységben értelmezhető. Mindennek van jó és rossz oldala, de mindenki tehet azért, hogy ebben az arányban megtestesíthesse az aranymetszés kozmikus egyensúlyát. Tökéletesek nem lehetünk, de jók igen.

Fi 1.618

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – @vaj25 – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

A Hold földi életünk meghatározója. Hatása vitathatatlan és ereje megkérdőjelezhetetlen. Még az is ismeri fázisait, aki nem foglalkozik ezotériával vagy éppenséggel érdeklődési körén kívül esik minden spiritualizmus.

Pedig fázisainak jelentéstartalma nagyon megszívlelendő tanácsokkal van tele. Új Hold idején érdemes belekezdeni terveink megvalósításába. Amikor a Hold alakja „d” betűt formál, akkor dagadnak vitorláink, gyarapodással számolhatunk. De ezt jól tudja mindenki, aki súlyfelesleggel küzd. Aztán a telihold után a „c” betű, a csökkenés, a szűkülés fázisát élhetjük meg. És e két betű közt ott fénylik az „o”, vagy másképp értelmezve a kör. Ami nem mást jelent, mint a teljességet. A teljességet, de nem a mindent.

Ha ezeken a fázisokon elgondolkodunk és mint a fejlődés útját értelmezzük, akkor érdekes analógiákra figyelhetünk fel napjainkban való viselkedésekkel kapcsolatban.

Biztosra vehetjük, hogy mindannyiunknak van vagy vannak, olyan ismerősei akik vagy éppen egy új dologba fogtak, vagy éppenséggel a leszálló ív legalján tartózkodtak. Vagyis az új Hold fázisában vannak. Ennek következtében egy tanulási folyamat elején járnak, illetve szűkös keretek között élnek adott pillanatban. Mindkét esetben nagy nyitottak a világ felé, segítségre, együttérzésre, empátiára szorulnak. Viszont a fejlődésnek köszönhetően ez a bizonyos „d” egyre jobban hasasodik, ami természetesen nem baj, sőt egyenesen örvendetes.

De az emberi természet furcsán tud viselkedni, amikor kezdi érezni, hogy a dolgok kezdenek jóra fordulni, és bizony neki áll már a zászló. Ennél a pontnál nagyon közel állunk a telihold fázisához. Itt kezd megmutatkozni az ember igaz arca. Itt láthatjuk, hogy valakit elvakít-e a tudás gőgje vagy sem, illetve aki egzisztenciális, mentális mélyponton volt az elfelejtette-e az út során, honnan indult és kik segítettek sorsán.

Tudnunk kell, hogy a Hold csak látszólagosan akkora, mint Napunk.

Tudnunk kell, hogy a Holdnak nincs saját fénye.

És minden telihold után fényvesztés következik.

Ha a Hold ciklikus útját rávetítjük életünk folyamataira, akkor a bölcs ember sosem felejti, hogy nem lehet akkora, mint a Nap. És tisztában van azzal az okos ember, hogy egyedül semmit sem érhet el. Mindent a környezetéből tanul a tapasztalatai alapján. Semmit sem egyedül ért el, mert mindig vannak és voltak körülötte, akik ha mást nem is adhattak csak annyit, hogy ott voltak. De voltak.

Tudjuk, hogy a telihold mindig eljön, csak az nem mindegy, hogy hogyan éljük meg. Mindenkit kidobva életünkből, mert már mindent megtanultunk tőlük vagy már nincs szükségünk a támogassanak, mert már képesek vagyunk önállóan állni.

Vagy bölcsen látva, hogy a „c” nem csökkenés, hanem a befelé fordulás az érés folyamata, aminek köszönhetően lehetőség nyílik, hogy visszaadhassuk mindazt a jót, tanítást, segítséget, melyet ott akkor a sötétben kaptunk.

Arra törekedj, hogy ne csak egyszer vehess.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el facebook Csillagok oldalamra – @vaj25 – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Mindenki, kivétel nélkül végig megy a tudatlanságtól a tudatosságig tartó folyamaton. Bármibe belekezdünk óhatatlanul és törvényszerűen a sor végén kezdjük. Mindig az utolsó helyről kell kezdenünk. Nem lehet és főleg nem érdemes kihagyni egyetlen lépcsőfokot sem. Minden átugrott fejlődési szakasz tudásának hiánya idővel egyre jobban felerősödik és egyre jobban hátráltatja további fejlődésünket.

A butaság nem mentális kérdés és nem a képességek hiánya, hanem a türelmetlenség kordában tartásának hiánya. Az életünk során, csak olyan feladatokkal kell megismerkednünk, melyek idomulnak képességeinkhez. Ebből adódóan a butaság általunk generált negatívum. Semmi köze a környezetünknek hozzá, mivel magunkból, magunknak teremtettük. Csak magunknak köszönhetjük, hogy tanulási folyamatainkban kihagytunk pár lépcsőfokot. Rajtunk kívül senki sem felelős azért, hogy nem hallgattuk meg tanítóink leckéit, intelmeiket és a gyakorlatra vonatkozó segítségeiket. Ott volt a lehetőség, de többet és gyorsabban akartunk. Senki sem okolható, azért, mert nem voltunk képesek végig várni az érési folyamatokat, hogy nem voltunk hajlandóak inas éveinket végig szolgálni.

Minden információnak tudássá való éréséhez egy meghatározott út tartozik. Ez az út mindenki számára adott. Senkinek sem hosszabb és senkinek sem rövidebb. De ki mennyi idő alatt képes rajta végig menni, az már egyénre szabott. És ez nem képesség függő, hanem alázat kérdése.

Vajon mi a tudás jámborsága?

Amikor látjuk és érezzük az út nagyságát. Amikor lehajtjuk fejünket a tudás oltára előtt és nem tudásunkkal kérkedünk, hanem erőt kérünk, hogy végig tudjunk menni az célig. Bennünk van minden cél, de ha minden megtett lépésünknél vastapsra, ovációra hajtunk, akkor csak az időnket pazaroljuk.

A tudás jámborsága az, amikor nem az a fontos, hogy én vagyok a legjobb, hanem az, amikor érezzük és tudjuk, hogy nem az a lényeg.

Ahogy ráérzünk, hogy lényegtelen kinek segítünk, kinek adjuk át tudásunk, mert ez már elidegeníthetetlen tulajdonunk, mégis birtokolhatatlanul közös.

Önzetlenül taníts, mert minden közös.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.