A ma érintett téma időszerű a karácsonyi ajándékok beszerzésének idején. Valljuk be, hogy jó párszor megesett mindannyiunkkal, hogy a várva várt katarzis elmaradt. Vagy ha volt is, számunkra csak néhány pillanatig tartott. Persze azokról az esetekről sem szabad megfeledkeznünk, amikor jó akaratunk teljesen célt tévesztve landolt a sarokban egy félszeg mosoly kíséretében.

Érdemes bevallanunk magunknak, hogy csak az örömszerzésre összpontosítottunk. Pontosabban, arra a végpontra, amelyre az egész folyamatot építettük. Be kell látnunk, hogy olyan pontra tettük a hangsúlyt, ami individuumunkon kívül esik, aminek következménye, hogy a boldogságunk megélése csak figyelmünk teljes összpontosításával vetíthető ki a cél személyünk érzelmi világára. Természetesen ne csak a másoknak megkísérelt boldogság adásra gondoljunk. Van, hogy célba érésünk után saját magunk felé megélt örömünk is épphogy lelkünk felületét karcolja.

Álljunk meg egy pillanatra és kérdezzük meg magunktól, hogy a célig vezető úton minden egyes lépést örömmel teszünk meg, vagy csak tesszük egyik lábunkat a másik elé, mert úgy gondoljuk, hogy arra kell mennünk. Ha nem tölt el elégedettség, öröm az út során, akkor gondoljuk át, hogy tegyünk-e egyáltalán még egy lépést ezen az úton. A boldogságot csak, akkor élhetjük meg mélyen és örökké valóságában, ha élvezettel éljük meg az utat. Ha azért indulunk el, hogy túl legyünk egy szakaszon, csak fásultság, örömtelen, üres lét vár a célba érés után, és persze megint egy kötelezően letudásra váró szakasz.

Ne azért vegyünk ajándékot, mert éppen jön egy ünnep és meg kell ajándékozni a másikat. Azért, hogy örömet szerezzünk és nem csak elsősorban másoknak, hanem magunknak, és elmondhassuk, hogy sikerült ráérezni a másikra, ami által boldogok lehetünk mindannyian.            

Induljunk el, bármi is legyen utunk célja, de minden lépését örömmel tegyük és ha jól csináljuk ráérezhetünk, hogy minden lépés egy boldog cél.