Amikor lavinaként zúdul ránk sorsunk, akkor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk az irányításra. Kétségbeesetten küzdünk és ennek következtében az idő gyorsulásának csapdájába kerülünk. Bármennyire is igyekszünk, egyre csak fogy és képtelenek vagyunk feladataink végére jutni. Kapkodás, fáradság, kimerültség és egy sor elvégezetlen feladat tornyosul előttünk.

Az idő mindenki személyes tulajdona, mellyel saját maga rendelkezik. Ezt az időt mi magunk tudjuk befolyásolni. Ha akarjuk le tudjuk lassítani és ha kapkodunk, akkor akaratlanul is szédítő gyorsaságra fel tudjuk gyorsítani.

Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal a paradoxonnal, hogy az idő intervalluma szigorúan kötött. Mivel a Föld tengely körüli forgása, illetve a Nap körüli keringése egy egységet ad számunkra, és ezt befolyásolni nem tudjuk. Az ember számára a nap és azon belül az órák érzékelése a legalapvetőbb egység. Így a 24 óra az huszonnégy óra. Mégis tudatunk képes „lassítani” ezen a kozmikus egységen. Pontosabban sűrűségén, viszkozitásán.

Gondoljunk vissza, hogy hányszor kerültünk az időhiánynak nevezett spirálba, amikor képtelenek voltunk fejünket kiemelni a rengeteg tennivalóból. És a rendelkezésünkre álló idő látszólag egyre kevesebb lett.

Pedig nem történt más, csak tudatunk felett az idő vette át az irányítást. Az időnek van egy rossz tulajdonsága, minél többre van szükségünk, annál szűkebbre szabja magát. Minél jobban görcsölünk beosztásán, annál jobban szorít. De be kell látnunk, hogy nem az idő kevés és nem a feladat a sok. Igaz, van, hogy néha túlvállaljuk magunkat, de erre nem mindig lehet hivatkoznunk. Mivel az idő passzív tényező életünkben, mindennek ellenére konstans értéke tudatunk állapotától függően elveszti állandó értéket.

Az idő képlékeny és szabadon alakítható. Tudatosságunkkal szárnyakat adhatunk neki vagy éppenséggel ólomlábakra állíthatjuk. Minden rajtunk múlik. Mennyire vagyunk birtokába adott élethelyzetünknek.

Sokszor jártunk már úgy, hogy csodálkozva vettük észre, hogy mindennel végzetünk mégis maradt időnk egy kávéra vagy épp egy mosolyra. Hovatovább még az a hajszolt, fáradt, kifacsart érzés sem jelentkezett az elvégzett munkák után. Inkább valami jobb érzés öntött el testünket. Melyet nevezhetünk, akár megelégedettségnek is.

Mi is történhet ilyenkor?

Nem történt nagy csoda - de akár nevezhetnénk a mai világunkban nyugodtan annak is – egyszerűen csak a jelenbe sikerült lennünk. Ahol nincs idő, csak tett. Nincs főnök, nincs haver, nincs hiszti, nincs határidő. Csak színtiszta teremtés. Az idő megáll tudatunk számára. Érzékelhetetlené válik, egyszerűen megszűnik létezni számunkra.

Figyeljük meg, hogy ebben az állapotban nyugalom és a cselekvés boldogsága van és semmi más. Mindent magunk irányítunk úgy ahogy számunkra legmegfelelőbb. Mi uraljuk a teret, az időt, szárnyalunk és boldogok vagyunk. Legyen az bármilyen feladat, ha nem törekszünk tudatunk lecsillapítására, akkor az idő egyre csak gyorsulni fog. Minél jobban kapkodunk annál jobban elveszünk az idő tengerében.

Ha tüzet akarsz gyújtani, ne a kandalló építésén gondolkodj.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.