Mindig arra törekszünk, hogy előrébb jussunk. Fejlődjünk annak érdekében, hogy megtaláljuk a boldogságunkat, mint lelkileg, mint anyagilag. Az út elején senkinek sem könnyű a dolga. Bukdácsol és nem egyszer rá kell ébrednie, hogy bizony nem erre kell menni. De senki sem úgy születik, hogy tud járni. Viszont ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. Ráadásul igen könnyen és elég hamar. Az idő előre haladtával egyre többet és többet megtanulunk és emelkedünk felfelé azon a bizonyos létrán. Egyre jobban saját magunk urai leszünk és nincs szükségünk már segítségre. A saját erőnkből is képesek vagyunk haladni. Elkezdenek beérni munkánk eredményei, sikeres emberek leszünk és olyan magasságokba kezdünk tekingetni, hogy elfelejtjük honnan is indultunk. Nem arra gondoljunk, amikor csetlettünk-botlottunk, amikor percenként tört ránk a félelem, hogy valamit rosszul csinálunk. Nem kell a hibákat és kudarcokat konzerválni tudatunkban, de azt sosem szabad elfelejtenünk, hogy honnan indultunk. Miért fontos, hogy ne feledjük? Azért, hogy értékelni tudjuk, azt, ahova elértünk és hogy emlékezzünk arra a hitre és erőre, ami idáig elhozott.

Ha elfelejtjük kik voltunk, akkor azt is elfelejtjük, hogy milyen emberségesnek lenni, milyen segíteni másoknak, hogy elérhessék saját álmaikat. Nem azért kapjuk az utat, hogy saját érdekeinknek hajtson kizárólagosan hasznot. Hanem azét, hogy másoknak el tudjuk mondani, hogy mi hogyan tudtunk idáig eljutni. Tapasztalatink nem csak magunknak szólnak, hanem mindazoknak is, akik látnak minket, akikkel egy élettérben élünk. Lehetünk önzők, nagyképűek, mert megtehetjük, mert mi megcsináltuk, „nézzétek, én vagyok én, mert meg tudtam csinálni…”, csak nem szabad elfelejtenünk, hogy nem azért dolgoztunk, hogy egyedül maradjunk. Azért kaptuk a lehetőséget, hogy mások is utánunk jöhessenek, csak esetlegesen egy kicsit könnyebben, mert már az általunk taposott úton követhetnek minket. Nagyon keveseknek adatik meg, hogy elsőként járhatnak járatlan úton, mert azt ki kell érdemelni. De ha eltagadjuk honnan indultunk, akkor azt is könnyen elhisszük magunknak, hogy előttünk senki sem jár. Pedig, ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor tudjuk jól, hogy bizony mi is másoktól lestük el a hogyanokat és ha szerencsések voltunk, akadt köztük önzetlenül segítő ember. Abban is biztosak lehetünk, hogy ők azok az emberek az életben, akik nem féltik tudásukat mások előtt, mert sosem felejtik el, hogy honnan kellett elindulniuk. Mivel tudják, hogy nincs miért félteni megszerzett tudásukat, ezért azt bátran tovább merik adni, büszkén felvállalva, hogy „tudom honnét jössz, én is onnan jöttem”.  De senki se gondolja azt, hogy a sarki koldus biztos mögöttünk jár…

 http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu