Mit nevezünk tudásnak?

Nem az iskolában szerzett ismeretekre kell gondolnunk elsődlegesen, mert valószínűleg nem csak az.

Minden cím, mely témaként kifejtésre kerül, nem kirekesztő jellegű, ellenkezőleg, egyetemlegességre törekszik. Mert bizony joggal adódik a kérdés a címből eredően, hogy csak az erős, akinek sok tudása van, vagy aki nem járhatott iskolába az gyenge? Esetleg iskola függő az erényesség?

Akik „alulról” látják napjaink problémáit, azok jól érzik, mintha nem így működne.

Nagyon nem…. 

Nem a diplomák száma a meghatározó, mert mindannyiunk találkozhatott nem egyszer, olyan emberrel az életében, aki bizony tudását nem firtatva kenterbe vert bármilyen felkent tudóst. Vagy éppenséggel erényesebb koldust, mint közösség vezetőt.

Vagyis valahol máshol kellene keresnünk a tudás forrását?

Ez a tudás nem a könyvekből tanulható. És ha jobban belegondolunk maguk a könyvek témája is ebből a bizonyos tudásból születnek, születtek. Igaz, könyvek nélkül jóval szűkebb lenne a tudás rögös útja. Sokkal nehezebb lenne hozzáférni a már megismert tudáshoz.

A tudás a megélt tapasztalatok összessége, ami mindenkinek más és más. Nincs két egyforma tudású ember. Ugyanazt az eseményt rajtunk kívül ugyan úgy nem tudja megélni senki. Másak az előzményeink, másak az érzelmi beállítottságaink. És teljesen másképp formálunk tudást egy azonos élettapasztalatból, mint akár kedvesünk vagy éppen gyermekeink. Ebből adódóan egyedien formálódik erőnk és egyedien kristályosodik erényünk. Ez az élettapasztalatokon alapuló tudás, ami más emberével összehasonlíthatatlan. Egyedi. Ez a tudás, mely erőt ad számunkra és egyben az úton tartja lelkünket.

Mire való ez az erő?

Ez a tudás elkerülhetetlen minden teremtmény számára, mert ez az élet megélésének következményéből ered. Minél többet élünk, annál többet tapasztalhatunk. Csak könyvekből tapasztalatot nem szerezhetünk. Élet nélkül nincs tapasztalás és tapasztalás nélkül nincs fejlődés. Nem lehet repülőt vezetni tankönyvből. Addig nem vagy pilóta, amíg nem tudsz leszállni. Igen, nem a felszállás a fájdalmas, hanem a becsapódás. Amikor nem tart meg a tudásod. Amikor csak a szöveget olvassuk fel, de nem tudjuk megcsinálni a feladatot. Amikor erényről papolunk, de fogalmunk sincs, hogyan kell erkölcsösnek lenni.

A tudás csak a teremtésben tud testet ölteni és a cselekvés „korlátai” csiszolják erényünket. A szabálykönyvek csak lámpások az út mentén. A tapasztalás ad erőt következő feladataink elvégzéséhez. Ha nem járjuk végi az inas éveket, akkor fogalmunk sincs, hogy hogyan kell tanítani azt, amit az előttünk járók tapasztalataik alapján megismertethetnek velünk.

Az „erős” ember tudja, hogyan kell megoldani feladatát. Nem hatalomvágy, nem gyakorlati tudásának hiányát palástolva igyekszik vezető pozícióját megtartani, hanem mert erényei miatt a közösség erre méltónak tartja.

Nincs alkalmatlan ember, csak ostoba vezető.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

 A címet olvasva sokunknak az égi gazdagságról a szeretet, az együttérzés, a segítőkészség jut az eszünkbe. Mi más lehetne? Csupa olyan dolog, melyet szentkönyvekben, spirituális együttléteken hallunk. Fogjuk meg egymás kezét és boldogan énekeljünk együtt. És ez így rendjén is van. Ezek mind olyan értékek, melyek alapvető emberi etalonok. Csak valahogy üres kliséknek tűnnek. Ha körül nézünk, bizony ezek a szavak mintha csak a szegény emberek privilégiumai lennének.

Vigaszbatyu a terhekre?

Ha a gazdagságra gondolunk a kizsákmányolás, a profitéhség, a spekuláció és más egyéb pejoratív asszociáció ugrik be jónéhányunk agyába. Valljuk be, hogy nem alaptalanul. Az is igaz, hogy létezik tisztán szerzett vagyon, de mint varjuk közt a fehér példány.

Hányan, de hányan választjuk a szakmai prostituálódást, mert előrébb akarunk jutni. Vagy mert azt gondoljuk csak így lehet. Kell a hatalom, a kocsi, az utazás, a rivalda fény. De jól tudjuk csak az első alkalom a nehéz, a másodikhoz, harmadikhoz csak erősen kell szorítanunk a fogunkat…. utána már megy mosolyogva is. Csak egy kis apróság, egy pici kellemetlenség. Tudjuk ez ezzel jár.

Valóban a pénzen csak a lelkünket tudjuk áruba bocsájtani?

De emlékezzünk, hogy van egy régi írás, melyben azt mondják, hogy csak olyan dolgokat gyűjtsünk, melyen nem fog az idő vas foga. Igaz és tagadhatatlan, hogy sem a szereteten, sem a segítőkészségen, sem az emberségen az idő kárt nem képes tenni. Mint intézményen semmiféleképpen, de az emberen annál inkább. Nem is annyira az idő rágja szét lelkét, mint inkább saját maga.

Az égi gazdagság nem ingatag, egyenes vonalú egyenletes hatású. Minden, amit éginek nevezünk, hatásában alig észrevehető. Ugyanakkor pontosan illeszkedik életünkbe. Nem kevesebb és nem több a kelleténél.

Gondoljunk csak az autókra, nagy terepjárók, óriási motorral és füvet maximum csak a parkoló szegélyénél lát. Miért is? Hogy letoljak mindenkit az utakról. Indulat? Az a javából…

A valódi értékek nem hivalkodóak, de hiányuk jelentős mértékben eltorzítják utunkat. Elfelejtettük rohanó világunkban, hogy mi az, ami pont elég. Ami több mint amire szükségünk van. A gazdagság nem a csillogásban vagy a grandiózus felhalmozásban van. Az érték a racionális szükségességben rejtőznek. Nem leszünk boldogabbak egy nagyobb házban, vagy egy luxusosabb autóban. A gazdagság nem erről szól. Az önismeretről, a tudásról, melyben felismerjük és tudjuk, hogy mennyi az elég. Nem másokhoz viszonyítva saját boldogságunkat, hanem tudatosan felépítve és tudatosan elfogadva azt, ami ránk ki van szabva. Ne tagadjuk álmainkat, vágyainkat, de élvezzük amink van. És ha megtanultuk és elfogadtuk, hogy miért „csak” Trabantunk van, akkor a tudásunk tudatossága megajándékoz egy teljesen más vágyunk beteljesülésével.

Lelkednek nincsen ára,

de bármikor eladhatod.

     Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Az érzelmek az életünk minden pillanatában ott vannak, meghatározzák döntéseinket, és jelentősen befolyásolják közérzetünket. Még álmunkban is képesek vagyunk az érzelmeket megélni, átélni és van, hogy az egész napra rányomja bélyegét hangulatával.

De az érzelmeknek nem sok köze van a racionalitáshoz. Az érzelmeknek alapvető feladatuk, hogy elnavigáljanak egy állapotba, melyet akarva vagy akaratlanul meg kell élnünk. Minden érzelem egy rajtunk kívül lévő hatásból ered, ami lehet egy személy vagy egy tárgy és természetesen bármilyen élőlény. Ezeket a hatásokat semmilyen körülmények között sem tudjuk elkerülni, hisz lényegében ez maga az élet. Ha nem éreznénk és ezáltal nem alakulna ki egy érzelem, akkor döntéseket sem tudnánk hozni. Végeredményben minden döntésünket érzelmek alapján hozzunk meg.

De vajon az érzelmek által vezérelt döntések tévedhetetlenek?

Azt hiszem sokunk emlékszünk, olyan élethelyzetre, amikor bizony az érzelmeink igencsak messze vittek eredeti céljainktól. Ha bizonyos helyzetekben az adott környezet által sugalmazott racionalitásra hallgatunk, akkor igen sok kellemetlen tapasztalattól tarthattuk volna távol magunkat. De az érzelmek erős energiák és rendkívüli módon tompítja látásunkat és jelentősen eltorzítja ítélőképességünket.

Hányszor de hányszor csalódtunk kapcsolatokban, melyek kialakulása az érzelmek mentén alakultak ki. Lehet az egy társkapcsolat vagy egy baráti és akár egy munkahelyi kollegiális viszonylat is. Ugyan így lehet, akár egy hőn áhított utazás is a csalóka érzelmek áldozata.

De vajon az érzelmeink csapnak be?

Valljuk be, hogy mindig saját magunkat csapjuk be. Igaz, azt sem szabad tagadni, hogy van az a bizonyos 1%, amikor a tudatos félrevezetés a fővádlott. Az esetek többségében jobb és szebb jövő érdekében vagy a könnyen szedhető gyümölcs hívogató hangjára sutba dobjuk minden óvatosságra figyelmeztető racionalitásunkat.

Csak a szépe szavakat vagyunk hajlandóak meghallani, oda sem figyelve az elejtett ici-pici figyelmeztetésekre. Sőt még a barát is ellenség, pedig csak nem vesztette el érzékelését.

Szó szerint megvakulunk és csak azt a bizonyos színes ködöt vagyunk képesek látni, fittyet hányva a testbeszéd minden figyelmeztető jelére.

Érzelmek bármennyire is az életünk elengedhetetlen részei, mégis ügyelnünk kell arra, hogy a kontrollt ne veszítsük el az életünk irányítása felett. Az érzelmek ingatagok és legkisebb változásra ádáz ellenségünkké válhatnak. Nem arról van szó, hogy tagadjuk az érzelmeinket, mert az teljességgel lehetetlen, hanem arról, hogy kellő tudatossággal érzékeljük környezetünk történéseit. A teljes valóság ismeretével nem rendelkezhetünk, de figyelmünket ne engedjük elnyomni az érzelmek ránk zúduló tengerében. 

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Amikor lavinaként zúdul ránk sorsunk, akkor úgy érezzük, hogy képtelenek vagyunk az irányításra. Kétségbeesetten küzdünk és ennek következtében az idő gyorsulásának csapdájába kerülünk. Bármennyire is igyekszünk, egyre csak fogy és képtelenek vagyunk feladataink végére jutni. Kapkodás, fáradság, kimerültség és egy sor elvégezetlen feladat tornyosul előttünk.

Az idő mindenki személyes tulajdona, mellyel saját maga rendelkezik. Ezt az időt mi magunk tudjuk befolyásolni. Ha akarjuk le tudjuk lassítani és ha kapkodunk, akkor akaratlanul is szédítő gyorsaságra fel tudjuk gyorsítani.

Ugyanakkor szembe kell néznünk azzal a paradoxonnal, hogy az idő intervalluma szigorúan kötött. Mivel a Föld tengely körüli forgása, illetve a Nap körüli keringése egy egységet ad számunkra, és ezt befolyásolni nem tudjuk. Az ember számára a nap és azon belül az órák érzékelése a legalapvetőbb egység. Így a 24 óra az huszonnégy óra. Mégis tudatunk képes „lassítani” ezen a kozmikus egységen. Pontosabban sűrűségén, viszkozitásán.

Gondoljunk vissza, hogy hányszor kerültünk az időhiánynak nevezett spirálba, amikor képtelenek voltunk fejünket kiemelni a rengeteg tennivalóból. És a rendelkezésünkre álló idő látszólag egyre kevesebb lett.

Pedig nem történt más, csak tudatunk felett az idő vette át az irányítást. Az időnek van egy rossz tulajdonsága, minél többre van szükségünk, annál szűkebbre szabja magát. Minél jobban görcsölünk beosztásán, annál jobban szorít. De be kell látnunk, hogy nem az idő kevés és nem a feladat a sok. Igaz, van, hogy néha túlvállaljuk magunkat, de erre nem mindig lehet hivatkoznunk. Mivel az idő passzív tényező életünkben, mindennek ellenére konstans értéke tudatunk állapotától függően elveszti állandó értéket.

Az idő képlékeny és szabadon alakítható. Tudatosságunkkal szárnyakat adhatunk neki vagy éppenséggel ólomlábakra állíthatjuk. Minden rajtunk múlik. Mennyire vagyunk birtokába adott élethelyzetünknek.

Sokszor jártunk már úgy, hogy csodálkozva vettük észre, hogy mindennel végzetünk mégis maradt időnk egy kávéra vagy épp egy mosolyra. Hovatovább még az a hajszolt, fáradt, kifacsart érzés sem jelentkezett az elvégzett munkák után. Inkább valami jobb érzés öntött el testünket. Melyet nevezhetünk, akár megelégedettségnek is.

Mi is történhet ilyenkor?

Nem történt nagy csoda - de akár nevezhetnénk a mai világunkban nyugodtan annak is – egyszerűen csak a jelenbe sikerült lennünk. Ahol nincs idő, csak tett. Nincs főnök, nincs haver, nincs hiszti, nincs határidő. Csak színtiszta teremtés. Az idő megáll tudatunk számára. Érzékelhetetlené válik, egyszerűen megszűnik létezni számunkra.

Figyeljük meg, hogy ebben az állapotban nyugalom és a cselekvés boldogsága van és semmi más. Mindent magunk irányítunk úgy ahogy számunkra legmegfelelőbb. Mi uraljuk a teret, az időt, szárnyalunk és boldogok vagyunk. Legyen az bármilyen feladat, ha nem törekszünk tudatunk lecsillapítására, akkor az idő egyre csak gyorsulni fog. Minél jobban kapkodunk annál jobban elveszünk az idő tengerében.

Ha tüzet akarsz gyújtani, ne a kandalló építésén gondolkodj.

Ha nem csak élni szeretné életét, hanem érteni is, akkor kérem látogasson el honlapomra – www.csillagok.nhely.hu – ahol további érdekes cikkeket olvashatnak, továbbá, hogy egy személyes konzultáció keretében rátaláljon egy tudatos és boldog életre.

Az élet harc! Minden harcol mindennel és minden ellen! A gazdag ember önmagával. A szegény ember a holnapért. Az anya gyermekéért. Az apa a családjáért.

De akkor ki él? Az éjszaka megöli a nappalt és a nappal megöli az éjszakát?

Ha ez így van, akkor nem lenne hajnal.

Harcolunk folyamatosan valamiért vagy valaki ellen, de az esetek többségében saját magunk az ellenfelünk. Van, aki már a reggeli felkelést sem képes harc nélkül teljesíteni. Van, aki képtelen egy kapcsolatot harc nélkül egy másodpercig sem élvezni. És vannak, akiknek éltető eleme mások harcba vitele. Miért? Tán azért, mert saját maguk képtelenek szembenézni feladatuk vélt nehézségével, el sem gondolkodva azon, hogy a küzdelmet maga a harc generálja.

Tagadhatatlan, hogy vannak sorscsapások, melyek embert próbáló nehézségeket hozhatnak számunkra, de ezek sosem nyitó tételek, hanem következményeik azoknak az akár több évtizedes harcnak, melyet lehet, hogy fel sem ismertünk. Hova tovább, lehet, hogy meg sem kellett volna küzdeni, mert a megértésben kioltódott volna szükségességének miértje.

De az élet nem harc, mert Anya nem szül gyermeket szenvedésre!

A harc nem más, mint az élet felismerésének hiánya, amiben mindennek meg van a maga helye. Ezért a nappal nem öli meg az éjszakát, hanem tudja, hogy mettől meddig az élet és mettől a küzdés hiába valósága. Nem bealkonyul, hanem felismerve az élet energiáinak törvényszerűségeit, nyugovóra tér. Nem megszűnik létezésében, hanem átengedi helyét az időszerűség törvényének engedelmeskedve.

Hány sportoló küzd nap mint nap egy jobb eredményért és nem egyszer hoznak döntést, annak érdekében, hogy az élen maradhassanak, amihez tiltott eszközök segítségét kénytelenek igénybe. De ez már nem küzdelem, ez már nem verseny a másik sportolóval szemben, hanem harc az életért. Küzdelem a fennmaradásért.

És hányszor nyulunk erkölcsi, mentális tiltott eszközökhöz a mindennapok szürkeségében csak azért, hogy legyen egy jobb holnapunk. De másnap is kell az a „pici” plusz, mert valahogy nem az, amit szeretnénk, mert harc az egész élet és ha nem harcolunk, akkor nem is élünk.

Vagy már nem tudjuk milyen harc nélkül?

Már megszoktuk a terhet, az izzadság a vér szagát?

De az élet a boldogságról szól. Nem az instant, a gyorsan oldódó és elillanóról, hanem a folyamatos konstans boldogságról. Ahol a felismerésben a megélést, a lehetőségben az alkalmat élhetjük meg és nem kioktatást vagy a muszájt. Nem a megfelelés kényszerének engedelmeskedve harcolni amíg jók nem leszünk. Nem lehetünk majd jók valamikor harcok árán, mert eleve jónak születünk. De majd mindenkinek sikerül magát kiharcolnia az életből.

Az élet kér, de nem követel... 

http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu

Sokszor előfordult már sokunkkal, hogy egy ember vagy egy történés megjelenése az életünkben értelmetlennek tűnt számunkra. Nem találtunk rá magyarázatot, pedig minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy megfejtsük, hova tovább megértsük ami velünk zajlik. Azt tanították és azt tanultuk, hogy az ellentétek vonzzák egymást, míg az azonos pólusok taszítják egymást. Úgymond duális világban élünk. De hiába keressük az ellentétes pólusban a megoldást, valahogy mégsem leljük a megoldást.

Az asztrológiában úgy tartják, hogy az ellentétes jegyben szülöttek kapcsolódása kedvező, mert a szembenállás okozta feszültség energiája, kiváltja a fejlődést az individuumokból. De vajon a tőlünk homlok egyenest különböző személyiségben megláthatjuk e saját magunk fejlődésének útját? Ne tévesszük össze az ellentétes erők fejlődésre ösztönző erejét, az önmagunk megismerésének útjával.

Sokszor hallottuk, hogy a külvilág nem más, mint számunkra mutatott tükörkép. Ha ezt az állítást elfogadjuk, és miért ne tennénk, annál is inkább így téve, mert utólag általában ráeszmélünk, hogy a történések valóban személyiségünk kivetülésének tekinthetjük.

Természetesen elsőre úgy véljük, hogy egy paradoxonnal kerültünk szembe. De gondolkodjunk el azon, hogy az ellentétek által okozott feszültség nélkül rálelnénk-e kényszerülve saját magunk homogenitásának felfogására? Vagyis feltételeznünk kell, hogy az ellentétes pólusok vonzása nem létezhet valami azonosság vonzása nélkül. Végül is a két vonzás egymás ellentétes duál párja. Leegyszerűsítve képi formába, két mágnest csak ellentétes pólusának megfelelően tudom egymáshoz illeszteni, de mindkettőnek mágnesnek kell lennie, vagyis azonosnak, de legalábbis mágnesezhető tulajdonsággal kell rendelkeznie. Tehát a mélyben van egy azonosság, ami lehetővé teszi kapcsolódásukat.  

Ha elgondolkodunk a fentieken, akkor ráérezhetünk, hogy életünk során megélt kapcsolataink és történéseink ezt a látszólagos ellentétességet hordozzák magukban. A tudatos élethez elengedhetetlen, hogy a számunkra ellentétes erőkben, melyek kilendítetek minket a homogén harmóniából, megkeressük és megértsük, a tükör effektus által generált azonosságot. Az azonos meglátásához elengedhetetlen az ellentét szikrájának megléte. De nem annak vonzása váltja ki a változást, hanem ennek a mélyében rejlő azonosság tudatosulása. Míg az ellentétesség az erőt biztosítja fejlődésünkhöz, addig az azonosság az irányt mutatja meg.

Törekedjünk arra, hogy ha számunkra egy bosszantó, idegesítő emberrel találkozunk életünk során, akkor ne azt próbáljuk meg megfogalmazni, hogy miért van ilyen hatással ránk, hanem azt igyekezzünk megkeresni, hogy mi bennünk a közös, és ezáltal felismerve lépjünk tovább fejlődésünk útján.

http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu

A cím sokakban okozhat átsuhanó negatív érzelmeket, mert úton útfélen azt halljuk, hogy tanuljunk meg nemet mondani. Pedig többször mondunk nemet, mint gondolnánk. Hányszor, de hányszor fordulunk el már a kérés megfogalmazása előtt embertársunktól. Hárítva minden negatív benyomást csak azért, hogy ne kelljen egy problémával szembesülnünk. Lesütött szemmel fordulunk el és nem azért, mert esetleg nem tudnánk segíteni, hanem egyszerűen képtelenek vagyunk beleállni a felelősség elhordásába. Pedig véletlenek nem léteznek. Az az ember ott és akkor, azért talál meg minket azzal a problémával, mert az nekünk postázott személyes csomag. Tekinthetjük próbatételnek is, hogy hol tartunk az emberségben? Képesek vagyunk e félretenni saját napi rutinjainkat, egy hozzánk forduló ember megsegítésére. Egyáltalán képesek vagyunk-e arra, hogy felismerjük, hogy nem is a másikon kell segítenünk, hanem saját életünk tükörképében jelenik meg a segítségkérése. De legtöbbször mérlegelés nélkül vágjuk rá a nemet. Szinte pánik szerűen rázzuk le magunkról a cselekvés jogát, elzárkózva mindennemű kommunikációtól, segítségnyújtástól.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a hozzánk forduló problémája a jövőben elénk kerülő feladatunk megoldásához adhat segítséget. Esetleg az adott élethelyzetünkben számunkra nem érzékelhető problémákra világíthatnak rá. De az is elfordulhat, hogy a már megélt tapasztalatainkról adunk tanúbizonyságot, hogy mennyire vagyunk képesek mások rendelkezésére bocsátani tudásunkat, azzal, hogy segítő jobbunkat feléjük nyújtjuk.

Ha valakin segítünk, akkor tapasztalunk. Ha tapasztalunk, akkor fejlődünk. Ha homokba dugjuk a fejünket, akkor nem ismerkedhetünk meg olyan energiákkal, melyek saját életünket tehetik jobbá.

Nem mások helyett kell dolgokat megcsinálni, csak segíteni kell, abban, hogy meg tudják oldani. Senki helyett nem tapasztalhatunk, mert senkitől sincs jogunk elvenni a tapasztalás jogát. De így magunktól sem vehetjük el a segítség nyújtás által okozta örömöt.  Kihátrálhatunk egy adott szituációból, melyben esetlegesen szerepet vállalhatunk volna saját döntésünk révén, de ha már kimondtuk a nemet, a lehetőség tova lebben. Nincs lehetőségünk a javításra, ezek az alkalmak csak egyszer jelennek meg életünkben, ezért sose mondjunk nemet, mert lelkünket terhelheti, melyet lerakni nincs lehetőségünk.

 http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu

Amikor megszületünk óhatatlanul és elkerülhetetlenül sorsunk akaratának engedelmeskedve eleget teszünk az elmúlás törvényének. Pestiesen fogalmazva, ha tetszik, ha nem, meg fogunk előbb vagy utóbb halni. Fogalmazzunk egy kicsit finomabban, szóval egy idő eltelte után megválunk adott testi kötöttségünktől. Próbálkozhatunk tenni ellene, illetve dolgozhatunk az idő intervallum redukálásán, de valójában bekövetkeztét semmilyen módon nem tudjuk elkerülni.

Ha ezen a tényen egy kicsit elgondolkodunk és egyben visszaemlékezünk, biztos találunk, olyan eseményt életünkben, aminek bekövetkeztét igazság szerint nem volt alkalmunk elkerülni. Természetesen magunk irányítjuk sorsunkat. Kivéve amikor nem.  Mondjuk százból egyszer, vagy egy millióból egyszer csúszik ki kezünkből a gyeplő? Ezt előre nem tudjuk megmondani. Bár, ha tudatosságunk fejlett szinten képes kommunikálni, akkor az adott eseményt jóval természetesebben tudjuk tapasztalati síkon tudássá konvertálni. Vagyis el kell fogadnunk, hogy bizony életünkön átível egy, olyan esemény sorozat, mely elkerülhetetlenül meghatározza életünket. Ezeket vagy nagyon markánsan, vagy nagyon harmonikusan, szinte észrevétlenül is megélhetjük, attól függően, hogy mennyire tértünk el önmagunk megélésétől. Attól az életúttól, melyet meghatároztunk magunknak. Persze vannak, akik az önrendelkezés megkérdőjelezhetetlen intézményében hisznek, melyben semmi kivetni valót sem lehet találni, mert a hit a lényeg és nem az, hogy minek nevezzük. Ha hitünk töretlen, akkor nagyon nem is tudunk eltávolodni kijelölt utunktól. Boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. Tegyük szívünkre kezünk. Keveseknek adatik meg, hogy ilyen boldog és tudatos életet élhessenek. Jobbára elmondhatjuk, hogy rengeteget küzdünk, dolgozunk és jön egy sorsforduló, rosszabb esetben sorscsapás, mely eredményeinket, ha nem is elértéktelenítik, de jelentősen visszavetik életkedvünket. Pedig nem történik más csak a teremtés, vagy nevezhetjük sorsnak igyekszik visszatérni előre kijelölt medrébe, mivel annak ott és akkor meg kell történnie velünk. Miért? Mert életünk tartóoszlopának megkerülhetetlen csomópontja.

Ezek a történések kétségtelenül az eleve elrendeltség körébe tartoznak. Kikerülni nem tudjuk és nagy valószínűséggel nem is érdemes, így bekövetkeztének nem a ténye a lényeg, hanem megélésének minősége a fontos.

Mivel szabad akarattal rendelkező lények vagyunk, ezért döntéseink teremtő képességeivel messze kerülhetünk attól a feladattól, melyet sorsunk ránk rótt. A csomópontok nem kerülhetők meg, így a körülöttünk lévő energiák, arra kényszerítenek, hogy átférjünk a tű fokán. Ezt hol embert próbáló csapásként élhetjük meg, hol egyszerű könnyed játékként, de így vagy úgy átjutunk a feladaton.

Ezer dologért küzdhetünk életünkben, hogy sorsunkát jobbá tegyük, de tudatos életünk elengedhetetlen része, hogy hagyjuk megtörténni azokat a dolgokat, melyek sorsunk gerincét alkotják…              

http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu

A ma emberének az élete a birtoklás körül forog. Majdnem mindegy, hogy mi az. A lényeg, hogy magunkénak tudhassuk. Az esetek többségében a vágyaink mennyisége és minősége messze meghaladja képességeinket és ne az anyagiakra gondoljunk vagy a diplomáink számára. Inkább arra, amit valamikor régen úgy határoztunk meg, hogy Ember. De menjünk tovább az Emberen, mint a teremtés fizikai megnyilvánulásán és érezzünk rá, hogy itt arra képességre kell gondolnunk, ami ezt az Embert emberivé tette. Azt az Embert, akinél a birtoklás nem értelmetlen gyűjtögetés vagy nem létező képességeinek palástolását szolgáló hatalmi harcok végeláthatatlan folyamata. Az értelmetlen birtoklásnak eredménye nem más, mint az embertelen ember, aki vakon éli életét, fel sem fogva létezésének okát és hiába merít egyre nagyobb korsóval a jólét árjából, szomjúságát képtelen enyhíteni, mert csak a mennyiségben és az agresszivitás fokozásában látja élete előrehaladását. Nem lát minőséget és ha mégis értéket birtokolhat, annak értékét azonnal ellenfélnek hitt vetélytársaihoz méri.

De az élet nem a versengésről szól és nem másokon való hatalmaskodáson és nem arról, hogy vér verejtékkel küzdjünk a holnapért. Az élet a teremtésről szól, melyben önmagad éled meg. Természetesen ott van a tapasztalás, melyet ugyan úgy magadnak teremtsz, míg rá nem ébredsz, többet vettél, mint amit elbír önvalód. A tapasztalás kínját magadból teremted, mert képtelen vagy belátni határaidat. Nem a korlátjaidra kell gondolnod, melyet magad köré varázsoltál, hanem azt az önismeret hiányától számodra nem látható életterületet, melyen nem érdemes túl lendülni. Nem az elméd által teremtett komfortzónára kell asszociálni, hanem életed adott pillanatában rendelkezésedre álló testi, lelki, szellemi képességekre. De minduntalan képesek vagyunk többre tartani individuumunkat a valódi képességeinknél. Mindig egyre távolabb nézünk és egyre többet akarunk, ugyanakkor lényünk fel sem képes fogni milyen messzire került önmaga valóságától. Tobzódunk a bőség zavarában, de fogalmunk sincs a pillanat szépségéről. Birtoklunk, hogy levezessünk. Próbáljuk feloldani lelkünk fásultságát, mert amink van nem szolgálja boldogságunkat, de megoldásként csak a mégtöbb-ben keressük, azt, amit ott sosem fogunk megtalálni, önmagunk valódiságát. Nem lemondani kell a jóról, hanem felfogni, hogy mennyi elég a boldogsághoz.         

http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu

A szabadság kényes dolog és sokan gondoljuk azt, hogy szabadok vagyunk. Pedig a szabadság nem az anyagi biztonság meglétét jelenti. Ne tévesszük össze a pénz által megélhető birtoklást a tudatosság szabadságával. Természetesen a pénz által biztosított jólét ragyogó dolog, de nem hordozza magában automatikusan a szabadságot. A szabadságot nem az „akarom”-ban kell megélni, hanem az „érzem”-ben és a „gondolom”-ban. Nagyon kevesen merünk nyíltan érezni és még kevesebben merünk nyíltan gondolni. A szabadság nem az elnyomott érzelmeket és gondolatokat jelenti, hanem e kettő szabadon való megélését. Hányszor, de hányszor dobjuk félre érzelmeinket adott társadalmi érdekeinkért, melynek eredményeként nem kapunk mást csak lelkünkben felgyülemlett gyűlöletet. Hányszor figyelmeztetnek minket, hogy ne tarts haragot és ne szíts gyűlöletet lelkedben. De ha vállalod szabadon érzelmeidet, az élet minden pillanatában, akkor a kellemetlen érzések nem tudnak haraggá vagy gyűlöletté sűrűsödni. Az élethelyzeteink érzéseket generálnak bennünk, és az érzések gondolatokat teremtenek, de hogy a gondolatok szavakká alakuljanak, ahhoz bátorságra van szükségünk. A szabadság bátorságára. Emlékezzünk vissza, hogy hányszor haraptuk el gondolatainkat nyelvünk hegyén, megtagadva lelkünk fájdalmait.

Szabadságunk záloga nem az anyagi javak birtoklása, mert azt gyorsan el lehet veszíteni és nem is kell hozzá külső tényező, elég hozzá egy lelki válság, melynek lehet, hogy semmi köze napi rutinunkhoz, mégis mindent magával ránt, ami kézzel fogható. Ha őrizzük érzelmeink szabadságát és az általuk létrejött gondolatinkat, melyet bátran felvállalva a világ elé tárunk, akkor képesek vagyunk kialakítani saját életterünket, melyben szabadon mozoghatunk. Ezt az életteret nem komfort zónaként kell, hogy kezeljük, hanem egy olyan zónának, aminek minőségi határait mi szabjuk meg érzelmeinkkel. Így gátat szabva, olyan kellemetlen folyamatoknak, mint például az önmegtagadás. Ha a szabadságunk alapjaként az érzelmi és gondolati szabadságot tekintjük, melyet nyílt és őszinte kommunikáció révén éljük a világ felé, akkor ezáltal magunk irányíthatjuk a felénk irányuló viselkedések mintázatát. A szabadság magában hordozza az őszinte nyíltságot, melyet olyan sokan nem szeretnek, mivel kellemetlen a valósággal szembenézni. De ezt a valóságot, gondolataink szabad kifejezése teszi lehetővé, aminek következménye, hogy magunk irányíthatjuk életünket. Sosem szabad elfelejtenünk, hogy az igazság mindig utat tör a rengetegben. Csak az igazság képes egyedül tisztes távolságban tartani minden inkorrekt viselkedésformát. Ugyanakkor tudatosan kell felvállalni életünk irányítását, kiállva érzelmeink és gondolatink egysége mellett. A nyugalom megtalálása nem egy impulzus szegény élet megélésére irányuló kívánalom, hanem, hogy a pillanatnyi indulat ne legyen harag vagy tovább mélyülve gyűlölet. Csak tudjuk és merjük kimondani gondolatainkat: „Most úgy érzem, hogy…!”         

 http://www.facebook/vaj25

http://www.csillagok.nhely.hu